bertapress | 2011. augusztus 22. 12:59:28
| A(z) "Mészöly Géza az MLSZ-hez fordul és perli az Újpestet " című cikk megosztásához használhatod a saját leveleződet, vagy ezt a felületet: | |
|
Neved: E-mail címed: Címzett e-mail címe: |
Üzenet (opcionális):
|
A megállapodást azonnali hatállyal és azzal az indokkal bontották fel, mert nem tudta teljesíteni a sportigazgatóval előre egyeztetett elvárásokat
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.
Mészöly Géza a hétfői sajtóbeszélgetésén elmondta: a megállapodást azonnali hatállyal és azzal az indokkal bontották fel, mert nem tudta teljesíteni a sportigazgatóval előre egyeztetett elvárásokat. Ez az 1-5. hely valamelyikének elérését jelenti, ugyanakkor szerinte az, hogy négy forduló után még pont nélkül állt a csapat, nem jelenti azt - és nem is bizonyítható -, miszerint a célkitűzés elérhetetlen.
A 44 éves trénert augusztus 10-én menesztették azt követően, hogy az OTP Bank Liga első négy fordulójában vereséget szenvedett a lila-fehér együttes, helyére a szerb Zoran Spisljakot nevezték ki. A szakember álláspontja szerint szerződését csak rendes felmondással bonthatták volna fel, ez esetben pedig hat hónapi bérét kellett volna az Újpestnek irányában kifizetnie.