• Renault Fluence 1.6 16V Exception - Olcsón, finomat

  bertapress | 2010. augusztus 2. 10:43:02

• tartalom: 1. oldal: Bevezető 2. oldal: A cikk folytatása és képgaléria következő »
• Címkék:
  Renault, Fluence, teszt, bevezettük

  

  

  A(z) "Renault Fluence 1.6 16V Exception - Olcsón, finomat" című cikk megosztásához használhatod a saját leveleződet, vagy ezt a felületet:
  Neved: E-mail címed: Címzett e-mail címe:	Üzenet (opcionális):

• Valahol a Laguna és a Mégane között helyezkedik el a franciák eddigi legköltséghatékonyabb modellje

• 
  A gazdasági világválság nagy úr, s ennek tekintében sajnálatos módon az autóipar érzi főként a kíméletlen súlyviszonyok nyomását. Egyes gyártók úgy vélekednek, hogy srófolni kell az árakat, párhuzamosan némi pluszt és többletet pakolni a folyton-folyvást frissülő modellpalettába, legyen akár szó ráncfelvarrásról, vagy teljesen új modell érkezéséről. Természetesen vannak olyan olyan márkák, akik hagyják az egészet, egy típust őrölnek már több éve, s megelégednek a kizárólagos facelift-tel, nélkülözve minden újításra törekedő gesztust – az árak itt mondhatni stagnálnak, vagy csak minimálisan a mindenkori inflálódással egyenértékben növekednek.

  A Renault-nál viszont gondoltak egy merészet, és bedobtak egy teljesen új projektet, s elkeresztelték Fluence-nak (fluansz, nem fluensz). Tipikusan azt a célréteget kívánták becélozni – nem titkoltan! – akiknek leginkább az a fontos, hogy pénztárcabarát és különösképp költséghatékony megoldások keretein belül tudjanak lehetőleg új autót vásárolni,; s az utcán, ha netán összeakadnak az irígykedve bambuló  szomszéddal, még jól el is hitethetik vele, hogy valójában egy viszonylag drága, hét millió körüli autóról van szó.

  És itt jön a hidegzuhany, mert bizony a Renault válságkezelő modellje bizony a négymilliós küszöböt sem lépi át – a Bevezetem.hu által tesztelt példány mondhatni full felszereltséggel érkezett, s képzeletbeli árcédulájára a 3 854 000 magyar forint került volna. Ez igazán csábító, főként, hogy egy középkategóriás kocsiról van szó, amely inkább közelít a felsőközép felé, mintsem megmaradjon valóban a maga szintjén.

  Kihalófélben vannak a szedánok, ez nem vitás, úgyhogy a Renault első pozitív lépéseként nyugodtan vehetjük azt, hogy visszanyúlt a pár évvel ezelőtt még oly divatos trendhez, és egy ilyen kasztniformát varázsolt a Fluence-nak. Mindenki döntse el maga, hogy jó-e ez, vagy sem, ízlések és pofonok. Ráadásul elképesztően lapos lett a kocsi, persze az 1479 mm-es magasság nem annyira rendhagyó – vavalószínűleg a hosszúra nyújtott formavilág az, ami némi érzéki csalódást bír okozni.

  A formavilág tipikus Renault, szemből némi Laguna és Mégane-mixtúra, hátul viszont jóvalta lágyabb a formavezetés, mint amennyire az frontrész megkövetelné. Ebből kifolyólag némi összhang-zavar keletkezik, kissé olyan az egész globálisan, mintha két különböző autóból gyúrtak volna össze egyet. Ez megszokható, és három-négy körbesétálás után már szinte fel sem tűnik. Az első fényszórók hosszan íveltek és vágottak, a mai ízlés szerint belógnak az első  sárvédők fölé, itt kaptak helyet az irányjelzők is természetesen. A hűtőmaszk osztott, böhömnagy Renault-embléma alatt piciny, ám durva rácsozású csík, míg alatta a vigyori szájra emlékeztető  nagyobb légbeömlő. A kettőt tömör hatást sugalló lökhárító  választja el egymástól, míg az alsó hűtőmaszk alján feltűnő  dísz-gumicsík stílusosan folytatódik az oldalajtók szegélyeként, egészen a hátsó sárvédőig. Tulajdonképpen látszik a törekvés a sportosságra, a dinamizmusra, és valamennyire érezhető is, de közben azért az is látszik, hogy valójában mégiscsak egy könnyebben emészthető családi kocsiról van szó.

  Konzervatív formavilág tehát az összhatás, s ez a beltérben is remekül kirajzolódik. Mint ahogyan az is, hogy az egész design egy az egyben már felfedezhető volt korábban a Mégane-ban, ugyanakkor néhány kellemes extrától megszabadították tesztalanyunkat: kifejezetten hiányzott a digitális sebességmérő, s az elektronikus kézifék, de nyilvánvalóan ezek olyan opciók, amelyek inkább felfelé növelik az árkategóriába való sorolást. A megannyi bőrborítás viszont igen jó minőségű, és magasra teszi a mércét a hasonszőrű kategóriákban próbálkozó egyéb autók tekintetében. No persze nem csak a bőr, hanem a többi anyag kidolgozottsága is minőségi, az ülések ergonómikusak és nagyon kényelmesek, tehát hosszú távon sem jelent megterhelést az utazás. Hátul nyugodt szívvel ülhetünk kinyújtóztatott lábakkal, a tengelytávnak köszönhetően itt is bőségesen van hely – főként, ha összehasonlítjuk a már többször példaként felhozott Mégane-nal, vagy akár a Laguna-val is. A fejtér ismét egy sarkalatos pont, úgy tűnik, a kortárs autógyártás erre a problémára kevésbé helyezi a hangsúlyt. Százkilencven centi környékén az utas már csak görnyedt háttal képes üldögélni, ami ugye – akár egy balatoni kiruccanás alkalmával is – maradandó, ha nem is fizikai, de lelki károsodást okozhat.

  A kormánykerék Mégane-os, a kezelőszervek a két, jobb és baloldali küllőben kaptak helyet, kényelmesen elérhető  a computer összes funkciója pár gombnyomással. A műszerfal áttekinthető, bár az LCD kijelzővel nem voltunk nagyon kibékülve, hiszen direkt napsütésnél szinte teljesen olvashatatlanná vált minden információ.

  A középkonzolt itt is a gyárilag telepített navigáció birtokolja, átlátható útirányok és kalkulálások tekintetében nem is volt hiány. A puritanizmus oltárán áldozva a további részösszetevők szinte eltűntek, kettétagolva egy-egy panellel találkoztunk, egy CD lejátszós rádióegység, és egy digitális klíma-konzol tekintetében.

  Ugyebár említettem, hogy a Fluence vérbeli családi autó. Elfogadhatjuk a tényt, sőt, ha felnyitjuk a csomagtartót, még akár hüledezhetünk is: nagyon tágas csomagtér várja, hogy jól megpakolják mindenféle csomaggal, dobozzal, vagy bármivel, amire egy utazásnál, nyaralásnál, kirándulásnál szükség lehet.

  A tesztautóba – mint ahogyan az lenni szokott – a legnépszerűbb motor került, egy 1.6-os, 110 lovas benzines személyében. Az erőforrás pont azt tudta, amire számítottunk, tehát dinamikusan mozgatta a karosszériát, némi magasabb motorhang társaságában, nem gyengén, de nem is kiemelkedően. Gyorsulás tekintében sem egy versenyautó, bár nyilván ez nem is szempont annál a célrétegnél, akik egy ilyen kocsi vásárlására adják a fejüket – ugyanakkor a 11.7 másodperces sprint 0-100 km/h-ra teljesen rendben van.

  A cikk folytatása és képgaléria a következő oldalon

• Tartalom: 1. oldal: Bevezető 2. oldal: A cikk folytatása és képgaléria következő »

Írd meg te is a véleményed!